A WWF a reklámkampányairól is híres, melyekre nagy hangsúlyt fektetnek. A szervezet fontosnak tartja, hogy programjaikat folyamatosan közöljék a Föld lakosaival. Erre a legalkalmasabb terep a média. Most a legizgalmasabb plakátokat válogattuk össze, de reméljük a jövőben is hasonló kreatív munkákkal fognak a legfontosabb környezeti kérdésekre rávilágítani.

A SZUB riportere és Ábel Anita hónapokig tartó egyeztetések után két ráncfelvarrás közt beszélgethetett Axl Rose-zal, a Guns N’ Roses ikonjával. Axl most sem hazudtolta meg magát. Vigyázat, szókimondó szövegek következnek!

A Killers karrierjének van egy megfigyelhető íve. A semmiből kezdték legfelül, majd biztos, és látványos léptekkel dolgozták le magukat a középszerbe. Az új koronggal pedig szememben már majdnem a Teletubbyk szintjére kerültek.

November 29-én mutatja be első nagylemezét az Óriás, és 3 szerencsés olvasó, aki tudja a megfelelő válaszokat kérdéseinkre, most nyerhet Óriás CD-t!!!

A Heaven Street Sevenről eddig nem nagyon lehetett elmondani, hogy kísérletező zenekar, ugyanis többnyire a jól bevált sémákat használták, azokat viszont nagyon jól. A kezdeti angol nyelvű lemezek után áttértek a magyarra, és így idővel az egyik legnépszerűbb magyar zenekar lett belőlük, külföldön azonban soha nem tudtak igazán nagy sikereket elérni, talán azért, mert legtöbb számuk mondanivalója tipikusan helyi.

Az RTL Klub hétfő esténként tíz órától meglepően jó műsorral próbálja magához láncolni a tévéfüggő magyar népet: a Showder Klubbal, melyben ifjú komédiások iparkodnak megröhögtetni a nagyérdeműt. Ezt kéne most a Bunsen-égőbe belelógatni, aztán a klubban nekem is elmesélni.

Ezt is megértük, a 2005-ben feloszlott Ska-P mégsem oszlott fel. Antikapitalista skapunk-banda anno itthon is népszerű volt, a Cannabis, az El Gato Lopez, vagy a Solamente por Pensar mind olyan számok voltak, amivel az egyszerű halandó akár a rádióban is találkozhatott.

Akkoriban sok mindent átvettünk a nyugattól (gyorséttermek, büntetlen munkanélküliség stb.). A változás nem kerülte a könnyűzenei kultúránkat sem. Bár ezt a folyamatot én inkább kóros elváltozásnak hívnám. Hogy miért? Olvass tovább...

Akkor beszélgettünk Király Linda öccseivel, amikor Twinz nevű formációjukat FACE II FACE néven nyomatták tovább. Ez nem is volt olyan régen, egészen pontosan nyáron. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, beköltöztünk a blog.hu-ra is, és Viktor poszterek díszítik a tinilányok szobáit. Na de most lássuk, mi lenne velük, ha nem lenne a Megaszar Megasztár.Tehát figyelem, csudaizgi, 2008. június végi gondolatok következnek:

Karányi Dani legújabb albuma, az Aerodynamics már hetek óta  a boltok pocain figyel, megvolt a lemezbemutató is, ami igazán jól sikerült. Mi még a party előtt kaptuk el a mestert, hogy kifaggassuk egy picit a magyar partykultúráról, az új, és persze az elkövetkezendő lemezeiről...

Eugene Hütz nem csak a mesékben hisz, hanem úgy egyáltalán a misztikus élményekben. 10 perc elég is volt neki arra, hogy mindezt, illetve még a média iránt érzett mélységes megvetésének okait is megossza velünk.

Úgy látszik minden nagy művész életében eljön egyszer az a pillanat, mikor rádöbben: addig csak sárban, mocsokban tékozolta tehetségét. Megcsömörlik attól, hogy másnapos-sárgává pisálta Babilon vizeit, szúrja szemét-szívét önnön ammóniája, és ekkor egy cseresznyefa tövében, szarás közben a Richard Gere-től kapott buddhistás füzeteket lapozgatva  rádöbben, hogy amit addig csinált, az csak olcsó szórakoztatás, pénzkeresés, zsírosodás, de nem művészet, és nem tanítás. És hogy küldetés kell ide, világmegváltás. Misszió. Különben szart se ér az élet. 

„Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés;

 Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.”

 Ákos is otthagyta a Bonanza Banzait, hogy az Utolsó Ítéletről szólózzon.

Kritikáimban előszeretettel, már-már kényszeresen élek hatásvadász altesti hasonlatokkal, de ez esetben meg vagyok lőve. Nem kell ide semmilyen hasonlat. Már nem is lehet. Guillaume Apollinaire Tizenegyezer vessző című híres-hírhedt regénye önmagáért beszél. Kefél.

A SZUB köztudottan nem az, ahol minden írás úgy kezdődik, hogy „nagy izgalommal vártuk”, és minden csak szép és jó, akár egy államszocialista üzemi hírmondóban, mert itt még egymást is hátulról herén rúgjuk, meg hülye vagyok cetliket ragasztgatunk. Ezért most én is jól megmondom a magamét a The Cure új albumáról, annyira nem értek egyet múltkori dicsérő ismertetőnkkel. Mert, izé, hát mi a faszt csináltál Robert?

Palahniuk bizony elhúzhat a büdös francba: „Ha el akarnád olvasni ezt a könyvet, ne fáradj. Néhány oldal után úgyis elmegy tőle a kedved.” Övön alulinál is lejjebb mért egy ilyen felütés. Nincs az az ember / állat / bármi / akármi / satöbbi aki ezek után simán félredobná, hogy: „Anyád, hát akkor hagyom is.” Hála Istennek.

A SZUB INTERJÚJA A Torche cirka egy héttel a Melvins után vendégeskedett az A38 fedélzetén és ezen egy hét különbség igencsak sorsszerűnek tekintendő, mivel a két esemény egybeesik, Juan Montoya gitáros nagy valószínűséggel lefordult volna a színpadról, egy akut lámpalázas roham következtében. A koncertek előtt a merész becslések alapján is mindössze 160 centi magasra taksált Montoya vállalta magára azt a feladatot, hogy sajtózzon, mialatt a többiek a Pelican (a turnészleng szerint Parrots) társaságában és nem éppen meglepő módon a világhálón kotlottak.