A Killers karrierjének van egy megfigyelhető íve. A semmiből kezdték legfelül, majd biztos, és látványos léptekkel dolgozták le magukat a középszerbe. Az új koronggal pedig szememben már majdnem a Teletubbyk szintjére kerültek.

Na jól van, igaz tényleg nem szabad gyengeelméjűekkel szemétkedni, de én mégis kimondom, hogy Brandon Flowers meghülyült. Persze nem úgy mint Frankeinstein, aki villámlással a háttérben megtámogatott őrült kacajjal kelti életre szörnyszülöttjét. De van némi hasonlóság. A kérdés már csak az, hogy ezt a lagymatag, impotens tötymörgést lehet teljes értékű soralbumnak tekinteni. Vagy egy csak egy jól menedzselt vicc a las vegasi banda részéről, és jövőhéten jön a "haha ezt jól beszoptátok, itt a normális album".

Hol vannak már a Mr. Brightside, a Somebody told me, vagy a When you were young féle erőteljes, emlékezetes slágerek? Flowers azt nyilatkozta, hogy Elton John, meg David Bowie voltak a fő inspirációi az album megírásánál. Na kösz, ennyi erővel legközelebb legyen Bangó Margit, vagy/és Karel Gott. Az első klippes nóta a Human alaposan megosztotta a rajongókat, technóként indul, aztán meg valami a dancehall-szerű alap, s mindemellett még teljesen erőtlen, totál középszer.

Extravagáns élő előadása ennek a remek nótának

Hát igen, most megjött a kedvem, hogy megvegyem. Az első, Losing Touch is ezen az úton halad. Túl sok a hangszerhatás, túl sok az ötlet, nagyon tömény, de hallgatható. A harmadik, Spaceman az első (és utolsó) nagy sláger az albumon, olyan igazi killerszes, olyan ami az első hangfoszlány alapján beazonosítható. Bölcsészbulik biztos befutója a következő fél évben valamikor. A Dustland Fairytales a felétől indul be, és onnantól tűrhető, keserédes dalszövege pedig jól eltalált. A This is you life alapmotímuvát adó huhogásos-öklendezéses hangeffektet meg ne tudtam hirtelen hova rakni. Most se tudom. A Joyride pedig olyan mintha egy harminc évvel ezelőtti nyugatnémet show betétdala lenne. Az I can't stay meg olyan mintha valami Maroon 5 dal lenne, még a hangja is néha olyan ijesztően ratyi volt. A Neon Tiger a jobb Killers balladák közé tartozik, fülbemászó refrénnel.

És hát persze, hogy a bonus számok a legjobbak (nem minden kiadáson vannak rajta...), a Crippling Blow és a Forget about what I said. Főleg a második idézi meg a legjobban a kezdeti Killerst, amikor még nem (csak) a szintiből akarták kivarázsolni a slágerdalokat. Én részemről előveszem a régieket (pff, a 2004-eset), mert azoktól nem aludtam el állva a villamosmegállóban, mint ma délután.

Kiadó: 2008
Év: Island
Infó: MySpace